VÍZÖNTÖ
VÍZÖNTÖ
Azon zenekarok közt, melyek a népzenéböl, vagyis a hagyományból építik föl repertoárjukat a VÍZÖNTÖ a mai napig az egyik legjelentösebb Európában, föleg pedig Magyarországon - ahonnan e legendás együttes négy tagja származik.
A kvartett, mely szószerint berobbant a hetvenes évek vége folkrevival hullámába, már elsö külföldi turnéin (Belgium, Hollandia , Németország), valamint elsö két LP-jével (melyek ma már gyüjtök ritkaságai) szenzációt keltett, eröteljes zeneiségével, “szokatlanul” gazdag hangszerparkjával, és föleg azzal, hogy a hagyományos parasztzenét ötvözte a korszerü koncerthangzással. A Hollandiában megjelent harmadik lemezükön, a “Mélyvíz ” (Deep Water ) c. albumon pedig már a kiforrott, érett VÍZÖNTÖ stílust halljuk, és ezzel a rendkívüli zenei elörelépéssel, kompozícióiban legalább tíz évvel megelözi a késöbbiekben “etno” illetve “világzene” cimkével kategorizált zenekarokat.
A 80-as, 90-es években a VÍZÖNTÖ bejárja a világot, sikert és tapsot aratva kis és nagy fesztiválon, színházakban, klubokban Moszkvától Vancouverig, Liverpooltól Palermóig.
A mai napig, a VÍZÖNTÖ tucatnyi Lp-t illetve CD-t készített, közülük a “Villanypásztor” (Electric Shepperd) c.-böl pedig film is készült, mely Moszkvában nagydíjat nyert.
A VÍZÖNTÖ “cult” zenekar, koncertjei mindig nagysikerüek, lemezeik ill. CD-ik pedig mindannyiszor újdonságot hoztak-hoznak a folk müfajában.
Egy együttes mindig több, mint tagjainak szimpla összege, de a VÍZÖNTÖ alapítótagok (Kiss Ferenc, Hasur János, Cserepes Károly, Zsákay Gyözö, ill. Huszár Mihály) szólista karrierjét hihetetlen egyéni sikerek kísérik mind szülöhazájukban, mind külföldön.
A VÍZÖNTÖ zenekar 1992-töl új tagokkal áll föl: Hasur János, Fábri Géza , Ágoston Béla, Vályi Nagy Tamás, és megörizve-továbbéltetve az együttes eredeti szellemiségét, élökoncetrjein - Hasur János (hegedü) vezetésével, aki az alapítótagok egyike - a mai napig elbüvöli közönségét